Törökök a Szigeten!

Három török műsorszám is szerepel az idei Sziget Fesztivál (2019. augusztus 7–13.) programjában.

Két résztvevő igen komoly verseny után érdemelte ki, hogy képviselhetik a török zenét a fesztiválon. A The Ringo Jets együttes részvételét áprilisban hirdették ki a Europe Stage (Európa Színpad) egyéb fellépőivel együtt.

Még tavasszal rendeztek előválogatást Sziget Talent Turkey 2019 néven, ahol még egy előadó nyerhetett jogot az utazásra. A tehetséges együttesek élő műsorban adtak elő 2-2 számot, és zsűri, majd közönségszavazatok döntöttek arról, hogy a Yasak Helva nevű formáció mehet Budapestre.

 

Yasak Helva

Helyszín és időpont: Ibis presents Europe Stage, kedd, augusztus 13. 14:00

Elektronikus vagy progresszív folknak nevezik stílusukat. Izmirben alakult a csapat, melynek tagjai Salih Korkut Peker (gitár), Hakan Görkem Bıyık (basszusgitár) és Onur Ertem (dob).

Repertoárjukban anatóliai, balkáni, közel-keleti és kaukázusi dallamok jelennek meg jazz és rock, időnként pedig klasszikus zenei stílusra hangolva.

 

The Ringo Jets
Helyszín és időpont: Ibis presents Europe Stage, péntek, augusztus 9. 20:30

Bemutatkozó mondatuk szerint ők három göndör és hangos török Törökföldről. Stílusukat pedig így írják le: nyers zene.

The Ringo Jets alternatív rockot játszó háromtagú banda: a doboknál Lale Kardeş, Tarkan Mertoğlu és Deniz Ağan gitároznak. Isztambulban alakultak 2012-ben, azóta öt albumot adtak ki. Rendszeresen koncerteznek, és idén a Sziget mellett Norvégiában is  szerepelnek fesztiválon.

 

Gzone: prideORIENTAL

Helyszín és időpont: Magic Mirror csütörtök, augusztus 8. 01:30

A GZone prideORIENTAL a török fellépők krémjét hozza el a Szigetre: DJ Saintjer (AKA Murat Renay) Segah Demirdelen és Buğra Büyükşimşek táncosokkal, továbbá a Queer Orientalism vizuális művészeinek munkáival egészül ki.

A GZone prideORIENTAL egy látványos és egyedülálló esemény, amely büszkén ötvözi a keletet a nyugattal. A GZone prideORIENTAL álma, hogy a zene, a tánc, workshopok, színpadi show-k és vetítések egyvelegével nyűgözze le közönségét.

A GZone prideORIENTAL a keleti és a nyugati kultúrát összemossa, így mutatva meg összecsengésüket, és megértést teremt, valamint átadja a szeretet üzenetét a művészetek erején keresztül.

Az LMBTQ-közösség számos identitást mutat fel és tökéletes képet mutat a multikulturális valóságról. A GZone prideORIENTAL partyja a kultúrák és a nemek hasonlóan látványos mixe.

Az egyedülálló műsor az Oriental House és az Ethnic House műfajára építi a show-elemeket, amelyek a kelet és a nyugat tökéletes keverékei. A GZone prideORIENTAL különleges táncelemekkel egészül ki: Oriental Voguing és Oriental Bellydance kíséri a zenét. A férfi hastáncosok fellépése csodálatos éjszakát ígér igazi keleti csemegékkel.

(forrás: szigetfestival.com, turkinfo.hu)

Trivium Kiadó ajánlata

Hírlevél

Kapcsolat

A Trivium Kiadó webáruházát, melyben számtalan izgalmas, érdekes, szórakoztató könyvre lelhet a Keleti irodalom remekein át az Üzleti könyvekig, az alábbi linken éri el:

http://triviumkiado.hu

Tudta azt, hogy közvetlenül a kiadótól való rendelés min. 20%-kal kezdvezőbb áron történik, mint a könyvesbolti teljes fogyasztói ár?

Amennyiben kérdése van, kérjük az alábbi űrlap kitöltésével keressen meg minket és kollégánk hamarosan választ küld Önnek!

Név * 
E-mail * 
Üzenet * 

Adja meg a képen látható biztonsági kódot: 

Facebook