Szulejmán szomorú

Isztambul, 1552.

Hürrem a kedvenc teraszáról nézte a tengert, amikor hirtelen csodálatos, bizsergető érzés fogta el. Tudta, ki közeledik. A váratlan látogató határozott, erőteljes léptekkel jött! Már csak három lépés választotta el Hürremtől. Már csak kettő, csak egy. Megérezte az illatát.
Szulejmán ott állt közvetlenül a háta mögött.
Hürrem hátrafordult, és a magasba emelte a tekintetét. Bár már hosszú évtizedek óta ismerték egymást, a szíve most mégis hevesebben dobogott. Férje, vagyis a fél világ ura, a létező leghatalmasabb birodalom első embere, minden igazhitű kalifája a korához képest nagyon is jól tartotta magát. Szulejmán hasonló öltözéket viselt, mint a húsz lépéssel hátrébb várakozó testőrei. A katonák ruhája jó minőségű, de egyszerű szabású dísztelen, fekete és vörös szövetből, erős bőrből készült. A szultán a főváros melletti katonai táborból érkezett a palotába. Derekán kisebb pajzsnak is beillő, aranyozott csat fogta össze az övet. Tábori öltözéke vörös és fekete színű volt, mint a kísérőé.
Magas, hófehér süvege azonban már messziről hirdette, hogy igazi előkelőség közeledik. A homloka fölötti aranydíszt a feleségétől kapta ajándékba. Most csupán néhány rövid, fekete madártollat tűzött bele.

A válide szultána elégedett pillantást vetett a férjére. Szulejmán ugyanolyan jóképű volt, mint annak idején. Gondosan ügyelt arra, hogy egyenes legyen a testtartása. Magabiztosság és nyugalom áradt belőle. Csupán őszülő szakálla jelezte, hogy már közelebb jár hatvanhoz, mint az ötvenhez. A nő leheletnyit elfintorodott. Igazságtalanságnak tartotta, hogy amíg neki reggelente valóságos hajtóvadászatot kellett indítania az ezüst hajszálak után, addig a férfiak büszke önteltséggel mutogatták kifehéredő pofaszőrzetüket. Sokan tényleg elhitték, hogy az ősz szakáll a bölcsesség és a nagy tudás megcáfolhatatlan jele.
Találkozott a tekintetük. Szulejmán tudta, hogy az udvaroncokat, de még a testőreit is megtévesztheti, ám a feleségét soha. Hürrem azonnal megérezte, hogy a férje nyugtalan, sőt elkeseredett. Így amikor a szultán lehajolt, hogy felsegítse, a nő nem mozdult. Ülve maradt, és megragadta a férje feléje nyújtott kezét. Az arcára szorította a tenyerét. Kellemes borzongás futott végig a hátán, amikor beszívta a férfi érdes bőrének illatát. Utána egy hosszú csókot nyomott Szulejmán tenyerébe. A férje hatalmasat sóhajtott, majd letérdelt mellé és jobb karjával átölelte a vállát. Hürrem elengedte a kezét, és odabújt hozzá. Szulejmán vállára hajtotta a fejét. A birodalom ura végre elmosolyodott. Baljával lágyan simogatni kezdte a hosszú, selymesen csillogó, vörös hajfürtöket.
– Olyan gyönyörű vagy, szerelmem – szólalt meg végül érdes hangon.
Hürrem nem válaszolt. Kibontakozott az ölelésből, és mélyen meghajolt. A homloka majdnem megérintette a fehér márványt borító vastag szőnyeget.
Mielőtt Szulejmán megakadályozhatta volna, megragadta a fekete kaftán alól kilógó köntöse szegélyét, és megcsókolta a gazdag aranyhímzéssel díszített sötét, borvörös szövetet.
– A legalázatosabb szolgád vagyok, uram. Mondd el nekem, milyen bánat nyomja a szívedet.
A tenger felől hűvös szellő támadt. Halkan sustorogni kezdtek a kerti fák. Szulejmán körülnézett. Egy pillantással jelezte két testőrének, hogy menjenek hátrébb. A fegyveresek azonnal engedelmeskedtek. Csupán a küszöbön túl álltak meg. Kezüket a kardjuk markolatán tartották, és feszülten figyeltek. Még itt, Isztambul szívében, a Topkapi Szeráj magas falai mögött is készen álltak arra, hogy a legcsekélyebb gyanús jelre is uruk védelmére siessenek. Szulejmán elégedetten bólintott, aztán visszafordult Hürrem felé.
– Előtted nem lehetnek titkaim. Te mindenkinél jobban ismersz.
– Engem tettél meg válide szultánának. Kötelességem a lehető legjobban szolgálni téged.
Vajon mitől szomorú a fényességes padisah?