Szulejmán 3. évad 167. rész (2016. 03. 23.)

*Nigar meglátogatja Haticet a palotájában, hogy a segítségét kérje Esmanurral kapcsolatban.
*Az uralkodó agákat küld Hatice palotájába, hogy semmisítsék meg Ibrahim szobrait, de ezt Hatice nem engedi.
*Hürrem dicsérő szavakkal illeti Rüstemet az uralkodó előtt, de Szulejmán szerint az agának több tapasztalatra van szüksége, mielőtt fontosabb beosztásba kerülne. Ellenben Lütfi pasával, aki bekerült a dívánba, mert Sah-i Huban kérte... Hürrem a hír hallattán Sah szultána szobájába siet.
Hürrem: Lütfi pasa ma vezérré emelkedett. Bekerült a díván tanácsába is.
Sah: Ideje volt. Már megboldogult apánkat is szolgálta. Ott a helye.
Hürrem: Ezt nem is tudtam. Kicsit azért féltem őt. Láthattuk, hogy ez egy gyilkos hivatal. Elég egy aprócska hiba és ahogy be,úgy ki is kerül. Akkor pedig oda minden támogató.
Sah: Ne aggódj érte. Lütfi pasa nem olyan, mint Ibrahim volt. Már csak miattam sem. Én nem hunyászkodom meg,mint Hatice.
*A Pápa emberei megtámadják Bali béget úton a főváros felé. A támadást úgy intézik, mintha a velenceiek tették volna.
 
Bíboros: Szentséges atya. Most érkezett a hír, hogy Szulejmán szultán kivégezte az első emberét.
Pápa: A vezérét? Miért?
Bíboros: Pontosan nem tudjuk. Csak találgatások vannak, hogy a pasa önkényuralomra tört. Megakarta fosztani a szultánt a trónjától és hasonlók.
Pápa: Bármit is tett, ez örvendetes. Szulejmán elvesztette a legfőbb bizalmasát. Ez nekünk mindenképpen jó. Sinor Giovanni. Megszervezted, amit kértem?
Giovanni: Igen, szentatyám. A velencei katonáknak álcázott Bogdánok csapata megindult, hogy kézre kerítse Szulejmán szultán egyik leghűbb emberét, Malkocoglu Bali béget.
Pápa: Nagyszerű. Szulejmán készülő hadjárata ennek okán Velencére irányul majd. Ahhoz pedig, hogy odajusson, kénytelen lesz együttműködni velünk és Károllyal.
*Malkcoglu leszámol a támadóival.
*Gülfem beviszi Dianat a hárembe; Afife asszonynak Fahriyeként mutatja be, mint egy kalfát a régi palotából.
 
*Hürrem megparancsolja Sümbülnek, hogy mostantól figyelje Sah szultána minden lépését.
*Musztafa; Ayas pasát kéreti, hogy megtudja az új nagyvezér kihez hűséges.
*Hatice igazságtalanságnak érzi, hogy az uralkodó még Ibrahim emlékét is el akarja törölni. De megfogadja, hogy ezt nem fogja hagyni...
*Hürrem kiadja Sümbülnek, hogy szervezzen estére egy kis mulatságot a háremben.
*Mahidevran mindenáron szeretné megnyerni Sah szultánát a Haticevel közös ügyükhöz. Hatice nem akar kockáztatni. Szerinte az a legjobb, ha minél kevesebben tudnak a tervükről.
*Fahriye már az első alkalommal “zűrbe” keveredik a hárembeli lányokkal.
*Musztafa azt javasolja az uralkodónak, hogy mielőbb induljanak hadjáratra és ne várjanak.
*Rüstem aga számon kéri Ayas pasát, amiért az uralkodó nem őt, hanem Lütfi pasát választotta a dívánba.
*Mehmet csalódott lesz, amikor meghallja, hogy az uralkodó egyelőre mégsem küldi szandzsákba őt.
*Zümrüt aga átadja Mihrimah levelét Taslicalinak. Az átadás pillanatát meglátja Mahidevran is. Az aga arra kéri Taslicalit, hogy maradjon távol az úrnőjétől.
 
Mahidevran: Jól beléd habarodott.
Taslicali: Szultánám, nem vétettem semmit. Nem is értem szavad.
Mahidevran: Add a levelet.
Taslicali: Szultánám, azt mondtam, add ide!
Mahidevran:Tehát holnap látjátok egymást. Hasonlóan merész, mint az anyja volt. Külön megkértelek téged. Térj végre észhez és fejezd ezt be!
Taslicali: Szultánám,nem tudom. Szeretem őt.
Mahidevran: Ő az ellenségünk, Taslicali. Neked pedig az a dolgod, hogy a fiamat védd. Távol tartsd a bajtól, esküd szerint. Erre most ott tartunk, hogy te hozod rá a legnagyobb bajt.
Taslicali: Szultánám, Ő nem árthat.
Mahidevran: Nincs rossz szándék benned, tudom, hogy hű vagy a herceghez. De a szerelem könnyen elgyengíti az embert. Amit te nem engedhetsz meg. Helyzetedben a gyengeség egyenlő a veszéllyel és nem csak terád nézve, hanem mindenkire.
Taslicali: Szultánám, én rátok bajt sose hoznék.
Mahidevran: Úgy ideje, hogy meghozz egy döntést. Vagy visszatérsz velünk Manisaba vagy magadra maradsz.
*Rüstem panaszkodik Hürremnek, amiért nem ő került a dívánba. Véleménye szerint Ayas pasa nem is ajánlotta be. Szerinte Lütfi pasát pártolta és nem őt.
Rüstem:Ayas pasa gyenge, Lütfi viszont erős lesz. Méghozzá Sah szultána befolyása miatt. Gondold végig. Ha elérte az uralkodónál, hogy urát kinevezzék, akkor komoly lépéseket tehet ellened is. Legyünk hát résen. Mert az ő ténykedései kihathatnak Mehmet herceg jövőjére is.
 
*Elkezdődik az esti mulatság a háremben. Hürrem emlékezteti Mihrimaht, hogy ne merészeljen találkozni Taslicalival.
*Mahidevran elmondja Haticenek, hogy Hürrem táncos mulatságot rendezett a háremben. Hatice azonnal a palotába indul. Mercan aga Sah szultánát értesíti az eseményről.
Malkocoglu:És annyit mondok, hogy még a keresztény világot is megrázta Ibrahim pasa halála. Ayas pasa meg hallom, fővezér lett.
Nasuh Efendi: Igen. Sőt, Lütfi pasát is kinevezték.
Malkocoglu: Lütfi pasa? Az Anatóliai beglerbég?
Nasuh Efendi: Már a díván tagja. De ennek kivételesen örülök, mert ő rendet rakhat a tanácsban.
Taslicali: Egy ideig úgy volt, hogy Rüstem kerül a dívánba. Miután Ayas pasa őt javasolta. De nem így lett. Úgyhogy mehet vissza a tekei szandzsákjába.
Nasuh Efendi: Inkább a pokolba menne. Odavaló az ilyen.
Malkocoglu: Egyáltalán ki ez a Rüstem?
Nasuh Efendi: Jelentéktelen alak. Hagyjuk is. Inkább mesélj. Mik történnek a határvidéken?
Malkocoglu: Tereled a szót, jó.... Mit csinált? Ibrahim pasa, hogy a szultán kivégeztette.
 
*Sah szultána Cihangirra hivatkozva a hárembe “csalja” az uralkodót. A terve az, hogy Szulejmán szembesüljön azzal a mulatsággal, amit Hürrem szervezett.
Musztafa:Még mindig a szandzsák miatt vagy magad alatt? Mehmet az uralkodó bízik benned. Egyszerűen csak azt szeretné, hogy legyen némi tapasztalatod mielőtt egy szandzsák élére állít téged.
Mehmet:Te beszélted le, ugye? Hogy a lehető legkésőbb kerüljek oda.
Musztafa: Hallottad az uralkodót Mehmet. Ebbe egyébként sincs senkinek beleszólása.
Mehmet: Akkor miért gondolta meg magát ilyen hirtelen? Meggyőzted őt, tudom.
Musztafa: Mi érdekem lenne?
Mehmet:Én is ezen gondolkodom. Miért nem akarod,hogy szandzsákot kapjak?
Musztafa: Mehmet, hallod egyáltalán, amit mondasz? Mi okom lenne hátráltatni téged? Allah a tanúm, hogy semmit nem szóltam ellened. Egyetlen szót sem. Rossz akaródnak tartasz?
Mehmet: Nem, dehogy.
Musztafa: Akkor miért gondolsz rólam ilyen aljasságokat?
Mehmet:Bocsáss meg bátyám de már annyira beleéltem magam. Készültem. Ne haragudj,hogy ezt feltételeztem.
Musztafa: Mehmet, bármit is mondanak neked, akármivel hitegetnek, a testvérem vagy,nem a vetélytársam. De itt helyben megesküszöm, hogy én soha nem leszek részese egy trónviszálynak. És tudom,hogy te sem.
 
Forrás:www.facebook.com/muhtesemyuzyil.hun AK. all@rights reserved
A jegyzet engedély nélküli felhasználása vagy forrásoldal nélküli másolása tilos!
Következő rész:2016.03.30 22:00-kor az RTL Klubon!

Trivium Kiadó ajánlata

Hírlevél

Kapcsolat

A Trivium Kiadó webáruházát, melyben számtalan izgalmas, érdekes, szórakoztató könyvre lelhet a Keleti irodalom remekein át az Üzleti könyvekig, az alábbi linken éri el:

http://triviumkiado.hu

Tudta azt, hogy közvetlenül a kiadótól való rendelés min. 20%-kal kezdvezőbb áron történik, mint a könyvesbolti teljes fogyasztói ár?

Amennyiben kérdése van, kérjük az alábbi űrlap kitöltésével keressen meg minket és kollégánk hamarosan választ küld Önnek!

Név * 
E-mail * 
Üzenet * 

Adja meg a képen látható biztonsági kódot: 

Facebook