Misztikus thriller a dervisekről, a török irodalom nagymesterétől

Ahmet Ümit – a kortárs török irodalom nagymestere. A számos török és nemzetközi díjjal kitüntetett, hazájában töretlen népszerűségnek örvendő író könyvei több százezres példányszámban keltek el. Lenyűgözően tárja elénk a misztikus dervisek és a mai emberek kapcsolatát, a szeretetre vágyó és az élet értelmét kereső kortársaink fantasztikus elemekben gazdag történetét. Egyszerre izgalmas thriller és megragadó történelmi regény.

„A világ csupán álomba zárt álom.”

Indiai közmondás

 

A történet nem csak lebilincselően izgalmas, de egyben a titkok könyve is. 700 évvel ezelőtt szörnyű gyilkosságot követtek el Törökországban. A bölcs, de kiismerhetetlen szúfi szerzetesek azóta sem tudják, hogy miért ölték meg egyik vezetőjüket.

Évszázadokkal később különös helyzetbe csöppen a Londonban élő fiatal, félig török származású nő. Karen apja is szúfi dervis volt. A kislány imádta őt, aki azonban elhagyta a családját, amikor gyerek alig tizenkét éves volt. Egy karizmatikus pakisztáni szent ember vitte magával. A fiatal lány szeretné megérteni, hogy az apja miért hagyta cserben a családját.

A dervisek városába visszatérve egy félelmetes férfi különös gyűrűvel ajándékozza meg. Az ékszerből időnként vér szivárog. Vajon kinek a vére? Karen kutatni kezd, hogy fény derüljön a múlt és a jelen titkaira. Közben egyre többet tud meg a szúfik titkairól és saját magáról.

A szerző éleslátással ismerteti meg a vallás és a mevlevi szúfik hitvilágának legfontosabb kérdéseit. Megmutatja, milyen az emberek és a vallás kapcsolata, hogyan viszonyul egymáshoz a szenvedély és a hit.

 

Weboldalunkon beleolvasót és rádióadást is talal a könyvről!

Trivium Kiadó ajánlata

Hírlevél

Kapcsolat

A Trivium Kiadó webáruházát, melyben számtalan izgalmas, érdekes, szórakoztató könyvre lelhet a Keleti irodalom remekein át az Üzleti könyvekig, az alábbi linken éri el:

http://triviumkiado.hu

Tudta azt, hogy közvetlenül a kiadótól való rendelés min. 20%-kal kezdvezőbb áron történik, mint a könyvesbolti teljes fogyasztói ár?

Amennyiben kérdése van, kérjük az alábbi űrlap kitöltésével keressen meg minket és kollégánk hamarosan választ küld Önnek!

Név * 
E-mail * 
Üzenet * 

Adja meg a képen látható biztonsági kódot: 

Facebook