Mi volt a szerepük a karavánszerájoknak?

Nem olyan rég az egyik török újság számolt be arról, hogy 2 év után befejeződött a törökországi 787 éves Han Abad karavánszeráj (másnéven: Cardak Han) felújítása és hamarosan megnyitják a turisták előtt is.

A Cardak Han Denizli régióban található nem messze Pamukkalétól, és ez a legnagyobb ókori karavánszeráj Törökország égei régiójában. Az épületet 1230-ban építették, az iszlám építészet jegyei jól láthatók rajta. A török függetlenségi háború idején, 1919-1923 között a helyiek terményraktárként használták.

Később elhanyagolt állapotba került és még a török történelemkönyvekben sem lehetett róla olvasni. Sok kísérletet tettek arra, hogy ismét népszerűvé tegyék a karavánszerájokat.

2000-ben a Török Kulturális és Turisztikai Minisztérium a Denizlitől Dogubeyazitig tartó út mentén található karavánszerájokat felterjesztette az UNESCO Világörökségi Listájára. Ezen az úton kb. 40 ilyen fogadó működött: Törökország nyugati részétől, az Anatóliai-síkságon át egészen keletig. Ezek közül néhány: Akhan, Obruk, Sultan és Mamahatun elég jó állapotban megmaradtak.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének célja, hogy megőrizze történelmünk oktatási, tudományos és kulturális értékeit, ezért elfogadta a török minisztérium jelentkezését. A törökországi karavánszerájok nemcsak fontos társadalmi szerepet töltöttek be a szeldzsuk korban, de a szeldzsuk építészet is jelentős volt.

 A törökországi szeldzsuk karavánszerájokról

Az anatóliai szeldzsukok, vagy másnéven a Rumi Szultánság (1077-1307) fontos szerepet játszott a török és az iszlám történelemben. Ebben az időben Konya volt a fővárosuk, mely Közép-Anatólia szívében található, a híres turisztikai központ, Kappadókia közelében.

A szeldzsukok rájöttek, hogy a fennhatóságuk alatt lévő terület stratégiailag mennyire fontos, ezért ők maguk is építettek és támogatták a karavánszerájok építését. A régión keresztül haladó kereskedelmi utak miatt sokan jártak erre, akik megadóztathatóak voltak, ezzel növelhették bevételeiket.

Az épületek egy részében ingyenesen lehetett megszállni, de voltak olyan komolyabb vendégházak is, ahol nemcsak szállást, hanem más szolgáltatásokat is kínáltak a megfáradt utazóknak. Mindent megkaptak itt, amire csak szükségük volt: szállást, étkezést, mosási lehetőséget, ellátták az állataikat, megvédték őket a rablóktól, volt orvosi ellátás és imahely is, és persze jó üzleteket is lehetett itt kötni.

A karavánszerájokat úgy építették fel, hogy olyan távolságra legyenek egymástól, amennyit egy személy egy nap alatt meg tud tenni. A szerájok közti távolságot menzilnek nevezték, ami 30 kilométert jelentett és 6 óra alatt lehetett megtenni.

A tulajdonoson kívül sokan mások is dolgoztak ezekben az épületekben: kovácsok, szabók, cipészek és állatorvosok. A legtöbben a környező településekről érkeztek és munkájukért a befolyt adóból kaptak fizetést.

A karavánszerájokat gyakran hannak is nevezik, de ezek általában csak nagyobb városokban épültek, míg a karavánszerájok a ritkábban lakott területeken, a kereskedelmi útvonalak mentén, a városok között. Karavánszerájok a Selyemút mentén is épültek, egészen keletről Európáig.

A törökországi karavánszerájoknak két közös pontja van: a nyitott udvar, és hogy csak egy bejáratuk van. Általában téglalap vagy négyzet alapúak, vastag, magas falakkal körülvéve, hogy megvédjék a bent lévőket a rablóktól és a banditáktól.

A bejárat mindig nagy volt, hogy az állatok, különösen a megrakott teve is átférjen rajta.

A karavánszerájok elrendezése eléggé megnehezítette az utókor számára, hogy kiderítsék az állatok a gazdáikkal együtt voltak elszállásolva, vagy az állatokat külön helyezték el. Egyes feltételezések szerint az állatokat az épület külső oldalához kötötték ki, de ezzel nem mindenki ért egyet, mert akkor a rablók könnyen elrabolhatták vagy a vadállatok megtámadhatták volna őket és ráadásul a tevék nagyon drágák is voltak.

Nem kell a szeldzsuk építészet szakértőinek lennünk ahhoz, hogy megállapíthassuk mennyire fontosak voltak a karavánszerájok a társadalom számára. Jól megfértek egymás mellett az éhes utazókat etető szakácsok, az őrök, a fűszereket, textíliákat vagy egyéb árukat szállító kereskedők.

Az utazók információkat cseréltek egymással, történeteket meséltek, nevetettek és viccelődtek, valamint megvitatták a fontos dolgokat még akkor is, ha más nyelven beszéltek. Ezeken a helyeken olyanok kötöttek egymással üzleteket, barátságokat és szövetségeket, akik azelőtt még sehol sem találkoztak.

A karavánszeráj sokkal több volt, mint az a hely, ahol éjszakára álomra hajthatták fejüket. Ezek az épületek lehetővé tették, hogy az emberek kereskedjenek egymással. Egy-egy karavánszeráj felkeresése során betekintést nyerhetünk Törökország akkori társadalmi és kulturális életébe.

A törökországi Kappadókia a legjobb hely arra, hogy az ókori karavánszerájokat felfedezzük. Konyától nem messze található a legnagyobb és legjobb állapotban lévő Sultanhan, amit semmiképpen sem szabad kihagyni, de egy másik választás lehet, ha a Göreme és Avanos között található Saruhanba látogatunk el.

Forrás: Türkinfo

 

 

Hírlevél

Kapcsolat

A Trivium Kiadó webáruházát, melyben számtalan izgalmas, érdekes, szórakoztató könyvre lelhet a Keleti irodalom remekein át az Üzleti könyvekig, az alábbi linken éri el:

http://triviumkiado.hu

Tudta azt, hogy közvetlenül a kiadótól való rendelés min. 20%-kal kezdvezőbb áron történik, mint a könyvesbolti teljes fogyasztói ár?

Amennyiben kérdése van, kérjük az alábbi űrlap kitöltésével keressen meg minket és kollégánk hamarosan választ küld Önnek!

Név * 
E-mail * 
Üzenet * 

Adja meg a képen látható biztonsági kódot: 

Facebook