Ilyen volt a Szarajevó rózsája című könyv bemutatója
Május 11-én, pénteken megrendeztük a Szarajevó rózsája című könyv bemutatóját. A nagyszabású rendezvényre számos vendég érkezett, találkozhattunk Nagy Mariettával és Sipos Katával, a könyv fordítóival, valamint Varga Csaba Bélával (író, szerkesztő, fordító, történész) aki egyben a kötet szerkesztőjeként is közreműködött. Az estet Oláh Andrea rádiós műsorvezetőnő moderálta, aki az olvasás és a könyvek szerelmese. Olyan lényeglátó, érdekes és fontos kérdéseket tett fel, amelyek bármelyikünket érdekelte volna a könyv elolvasása után.
Az est folyamán rengeteg érdekességre fény derült, például megtudhattuk, miért kapta a Szarajevó rózsája címet a regény, ugyanakkor bepillantást nyertünk a korabeli történelmi helyzetre, amely Szarajevót sújtotta háborúról, ebben nagy segítségünkre volt szakértőnk, fordítónk és szerkesztőnk Varga Csaba Béla
Szarajevó rózsáinak hívják azokat a vörös színű gyantával kitöltött útburkolati sérüléseket, amiket a boszniai háborúban aknavetőgránátok okoztak Szarajevóban.
Ayse Kulin már megjelent regénye, az Aylin – Egy rendkívüli nő élete is szóba került. Kulin itt is hiteles történelmi alapokra helyezte a történetet, hiszen Ayse Kulin a saját unokatestvéréről írta a memoárt, Aylin líbiai hercegnő, világmegváltó hippi, sikeres pszichológus és az amerikai hadsereg ezredese is volt. Olvasva a könyvet úgy érezhetjük, mintha az írónő a saját életét is beleszőtte volna.
Nem maradhatott ki Ahmet Ümit Dervis kapu című misztikus thrillere és a Szulejmán sorozatunk sem, mivel a Trivium Kiadót a keleti irodalmáról ismerhetik leginkább az Olvasók.
Kínálatunkban számos ismert és elismert török szerző szerepel, olyan címekkel, mint például a Hürrem, Szulejmán ágyasa, vagy a Szerelemben, háborúban, amelyek hónapokon keresztül az eladási listák élén álltak Magyarországon.
A bemutató után a Kiadó megvendégelte a résztvevőket, illetve kedvezménnyel megvásárolhatták a rendezvény folyamán szóba kerülő köteteket.
Reméljük mindenki jól érezte magát, köszönjük a részvételt minden kedves Olvasónknak!
A következő bemutatóról hírlevélben küldünk értesítést, érdemes tehát feliratkozni a honlapunkon!