Élet a háremben
A hárem arab szó. Szentet vagy tiltottat egyaránt jelent. Háremnek szokás nevezni a muszlim vezetők magánlakosztályát, aminek látogatása tiltott azok számára, akik nem családtagok. Leginkább az Oszmán Birodalom szultánjai kapcsán ismerjük, kiknek feleségei, gyermekei és ágyasai laktak a palota háremében. A hárem élén a szultán édesanyja, a válide szultána (anyaszultán) állt. A hierarchiában Őt követte a szultán első felesége, a hašeki szultána.
Az ágyasok a rabnők közül kerültek ki, mely rabokat különböző vásárlás vagy ajándékozás által engedtek be a palotába. A legszebbek és legokosabbak külön figyelmet kaptak, taníttatták őket. De nemcsak lányok, fiúk is kerültek az uralkodó keze alá. Míg a férfiakat a palotaiskolában képezték, addig a lányokat a háremben oktatták. Hibásan elterjedt tévhit, hogy a hárem csak szexrabszolgákból állt. A hárem valójában szent helyet jelent és a háznak az idegen férfiak elől elzárt női lakrésze volt. A háremben tehát nemcsak ágyasok, de mindenféle rabszolgalányok is tartózkodtak, akik képzéséről gondoskodtak. Legfontosabb dolog az volt, hogy megismertessék és megtanítsák számukra a török és arab nyelvet, az iszlám vallás lényegét és mivoltát, valamint az etikettet. Kiemelten fontos volt még az írni, olvasni tudás is. A hárem egy részének nagyon fontos feladatot is el kellett látnia: utódok – lehetőség szerint fiúk – létrehozását, a dinasztia fennmaradásának érdekében. A háremben zajlott a hercegek és hercegnők képzése is. Nagyon szigorú szabályok szerint zajlott minden a falakon belül, már-már kolostori módon. A legtehetségesebb lányok közül más paşák és nagyvezírek háremébe is küldtek, így erősítve meg ezzel politikai és katonai kapcsolataikat. A rabnőket a háremağákon túl még eunuchok is óvták. Azok a rabnők, akiknek lehetősége volt arra kegyre, hogy ráléphettek az úgynevezett „arany útra”, illetve személyesen az uralkodót szolgálhatták, csak néhány tucatnyian voltak. Ha az uralkodónak kedvére való volt a leány, gyakran kérette őt, így felemelkedett a kiválasztottak közé, akiknek saját kis szoba és saját komorna, azaz rabnő is járt, akinek kötelessége volt az ágyas kívánságait teljesítenie.
Abban az esetben, ha a szultán ráunt egy kiválasztottra, jogában állt kiházasítania ahhoz, akihez ő azt jónak látta. A kiházasított szexrabszolgának egyébként maga az uralkodó gondoskodott a hozományáról, s az sem volt ritka, hogy a leány még saját otthont is kapott új életének elkezdéséhez. Abban az esetben azonban, ha egy ágyas a szultánnak gyermeket szült, és a világra jövő utód fiú volt, akkor ezzel párhuzamosan a fiúcskának életet adó asszony automatikusan kadın efendi lett, vagyis a szultán „feleségek” közé emelkedett a ranglétrán. A törvényes feleség és a kadın efendik gyermekei között semmilyen különbség nem volt jogi szempontból. Mint ismeretes, Szulejmán törvényes feleséggel nem rendelkezett, egészen addig, amíg Hürremet el nem vette. Ő volt az egyetlen és egyedüli hites neje
