A mohácsi csata előzményei

1526. augusztus 29.: az Oszmánok szerencsenapja – a középkori Magyar Királyság bukása

A magyar határon álló Nándorfehérvár (a mai Belgrád) vára alatt 1526. július 10-én zuhogó esőben vette kezdetét az Oszmán Birodalom uralkodójának, II. Szülejmán szultán hadiszemléje. Az egyik korabeli török krónikás, Ferdi nem kis büszkeséggel, és a keleti történetíróknál szinte kötelező költőiséggel így számolt be az eseményről:

„A győzelmes seregben mindenki tetőtől talpig vasba öltözött, s aranyos fegyverzettel teljesen felszerelte magát, úgyhogy minden csapat vashullámokat hányó tengerré, minden ezred egy-egy folyammá változott, amelyben a tajtékok ragyogó sisakok, a habok egyiptomi kardok, az örvények pedig acélpajzsok valának. […] Ily módon a szerencsés hadsereg ezredenként és csapatonként egy hétig vonult el a vezérek előtt …”

 A Hunyadiak

Hetven évvel korábban ugyanitt, a nándorfehérvári vár alatt a magyarok még útját állták az új iszlám nagyhatalomnak, az oszmán-törököknek. Hunyadi János, a román származású kiváló magyar hadvezér súlyos vereséget mért seregükre, s e győzelem évtizedekre megoltalmazta Közép-Európát az oszmán veszedelemtől. A fenyegetés azonban ezzel nem múlt el, csupán szünetelt – ezt Hunyadi fia, az 1458-ban a magyar trónra kerülő ifjú Hunyadi Mátyás is tudta. Ezért igyekezett országa erőit összefogni, s az európai keresztény államok támogatásában bizakodva folytatni atyja harcát az oszmán-törökök ellen. Néhány év után azonban belátta, hogy néhány fontos vár megszerzésénél többre nem futja erejéből, ezért gyökeres politikai fordulatot hajtott végre. Az oszmánok ellen hosszú távon védelemre rendezkedett be, s országa erőforrásait kíméletlenül kiaknázva, erejét gazdagabb és gyöngébb nyugati szomszédai, Csehország és Ausztria meghódítására öszpontosította, hogy állama méltó ellenfele lehessen az Oszmán Birodalomnak.

Az új politika látványos sikereket hozott, s Európa egyik legjelentősebb hatalmává tette Magyarországot, de a király 1490-ben bekövetkező halála után az eredmények gyorsan elenyésztek. Mátyás évtizedekig tartó háborúi után az urak és a lakosság inkább békére vágyott, így az erőszakkal megszerzett osztrák és cseh tartományok, ahol a magyar uralom nagyon népszerűtlen volt, hamar elvesztek. A magyar főurak pedig megszabadulva a kemény kezű királytól, igyekeztek a maguk számára megcsapolni az adókat. Hiába volt az ország eleve jelentős méretű (325.000 km2), azaz közel akkora mint a korabeli Franciaország, s hiába volt természeti kincsekben is gazdag, az alacsony lélekszám – alig több mint 3 millió lakos – és a városi polgárság gyöngesége miatt a kormányzat egyre kevésbé tudta kiaknázni lehetőségeit. Így a korábbi nagyon kemény adóztatás mellett még a 700.000 aranyat is meghaladó állami bevételek 250-300.000 aranyra csökkentek.

Ebből az elhunyt király kb. 8-10.000 főből álló, tiszteletet parancsoló, de rendkívül drága zsoldosseregét, sem tudták békeidőben is eltartani, ezért az ország védelme a király kisebb létszámú zsoldosaira, valamint a főurak (bárók) magánkatonaságára (bandériumaira) a nemesi felkelésre, a nemesek birtokai után kiállított zsoldosokra (telekkatonaság), és az alkalmanként fegyverbe szólított parasztokra maradt. Csak a déli határt őrző végvárvonal őrségét, 5-6000 vitézt tartották meg Mátyás seregéből, de a várőrségek egyre ritkábban kifizetett zsoldja, és a várak karbantartásának minimális költségei így is felemésztették az ország összezsugorodott jövedelmének felét-kétharmadát. Ebben az időszakban nem nagyon akadt más ország Európában, amely pusztán határai védelmére kénytelen lett volna ekkora erőfeszítéseket tenni. Szerencsére Mátyás halála után hosszú békeévek köszöntöttek a magyarokra, mert az oszmánokon kívül nem volt más ellenség aki komoly támadó szándékkal szemet vetett volna az országuk földjére. A határmenti oszmán-török katonaság állandó betöréseinek pedig a végvárak még ellen tudtak állni, de a határmenti erőegyensúly egyre inkább látszat volt csupán.

A nyugati orientáció - Jagellók és Habsburgok

Mátyás király halála után Magyarország vezetői az ország gyöngülését a külföldi államokkal való szorosabb kapcsolatok kiépítésével kívánták ellensúlyozni. 1490-ben ezért választották magyar királlyá Jagello Ulászló cseh uralkodót, akinek a testvérei Lengyelország és Litvánia trónján ültek. A király azonban egyik országban sem rendelkezett komoly hatalmi bázissal, így a laza cseh-magyar perszonálúnió sem az ő, sem fia, II. Lajos uralma alatt nem váltotta valóra az eredetileg hozzá fűzött reményeket. Ráadásul a lengyelek és litvánok a Fekete-tenger térségében terjeszkedő oszmánok helyett egyre inkább észak felé fordultak, s a Német Lovagrenddel és Oroszországgal kialakult ellentétek miatt 1525-ben békét kötöttek Szülejmán szultánnal.

A magyar királyok ezért jobb híján az ausztriai Habsburgok felé közeledtek. 1506-ban II. Ulászló magyar király és Miksa német-római császár megegyezett, hogy a császár Ferdinánd nevű unokája feleségül veszi II. Ulászló lányát, a magyar király születendő fia, Lajos pedig Ferdinánd hugát, s abban az esetben, ha egyik vagy másik házasságból nem születne fiú utód, úgy a gyermektelen pár országát a másik fél örökli. Ezzel látszólag jól jár.

Magyarország, mert a 16. század legjelentősebb dinasztiájának érdekkörébe került; de ennek sokáig csak a hátrányait érezhette. Miksa unokái közül ugyanis a fiatalabb Ferdinánd csak a nem túl jelentős osztrák tartományok kormányzatát örökölte, míg bátyja Károly egyedül uralta Németalföldet, a Hispán félszigeten Kasztíliát, Aragóniát, Itáliában Nápolyt, az ujonnan meghódított amerikai gyarmatokat, s 1519-ben V. Károly néven a német-római császári trónt is elfoglalta. Ez az új Habsburg birodalom nyomban kihívta Európa többi államának ellenállását. A kontinens másik legjelentősebb hatalma, Franciaország a 15-16. század fordulóján megkísérelte meghódítani Itáliát, de a hosszú küzdelemben végül alulmaradt a spanyol-német érdekszövetséggel szemben, a Habsburgok országai pedig már szinte teljesen bekerítették. 1525-ban Páviánál a franciák katasztrofális vereséget szenvedtek V. Károly seregeitől, még I. Ferenc király is a császár fogságába esett. A megtisztelő „legkeresztényibb” címet viselő francia király ekkor követeket küldött az Oszmán Birodalomba, hogy a Habsburgok ellen szövetkezzék Szülejmánnal. S a Habsburgok országaiba Magyarországon keresztül vezetett az út.

Az oszmán terjeszkedés

Ráadásul az oszmánok előnye egyre nőtt az európai hatalmakkal szemben. Birodalmuk területe és népessége már a nándorfehérvári diadal idején is is felülmúlta a Magyar Királyságét, ám később még meghódították Szíriát, Palesztinát és Egyiptomot is. Így az 1520-ban trónra lépő I. Szülejmán szultán már három kontinensre kiterjedő, közel 1,5 millió km2 nagyságú, 12-13 millió lakost számláló birodalmat, s négy millió aranyat is meghaladó éves jövedelmet örökölt atyjától: vele szemben a késő-középkori „fegyverkezési versenyben” Magyarországnak tehát nem sok esélye maradt. Az Oszmán-dinasztia szultánjai ugyanis ezeket a félelmetes méretű erőforrásokat túlnyomó részben.

hadseregükre fordították. Egy 1527-es kimutatás szerint a fővárosban, Isztanbulban a kiképzetlen újoncokon kívül 5088 kiválóan felszerelt és kiképzett zsoldos lovas, 7886, a birodalom keresztény alattvalóinak gyermekeiből kinevelt híres janicsár gyalogos, valamint 1638 tüzér állomásozott. Emellett a birodalom határait őrző várakban további 40.000 zsoldos katona szolgált, többségük – 24.000 fő – az európai tartományokban. Az isztanbuli szultáni ágyúöntő műhelyben 1522 és 1526 között több mint 1000 új ágyút öntöttek – míg ezidőtájt a magyar király budai ’arzenáljában’ csupán két embert tudtak foglalkoztatni, akik még a szükséges javításokat sem voltak képesek elvégezni.

Mivel az Oszmán Birodalom földje gyakorlatilag teljes egészében a szultán tulajdona volt, harcosai között óriási területeket oszthatott szét katonái között. A vidéken élő lovaskatonák, a szpáhik azután a számukra kiutalt birtok jövedelmének arányában állítottak ki saját magukon kívül újabb vértes lovasokat. Mivel a háborús hőstettekért cserébe az állam nagyobbra cserélte a régi birtokot, s mindig sokkal több volt a javadalomra áhítozó vitéz mint a kiosztható birtok, sok szpáhi még túl is teljesítette kötelezettségeit, így a szultánok akár 80-100.000 jó lovasra is számíthattak a tartományokból. Ezeken az élvonalbeli vitézeken kívül többféle elnevezéssel igen sok adómentességet élvező paraszt is katonáskodott az oszmánok seregében. Ezek irreguláris lovasként és gyalogosként szolgáltak, vagy kisegítő feladatokat – szállítás, útépítés, útbiztosítás – láttak el. Jóllehet az egész mozgósítható hadsereget sosem vonták össze, a 16. század elején ezekkel a csapatokkal együtt a birodalom serege egy-egy hadjáraton már biztosan meghaladta a 100.000 főt.

Ennek a hatalmas katonatömegnek a jóléte és boldogulása a sikeres háborúktól függött, s ez folyamatos hadakozásra kényszerítette a szultánokat. A rendkívül eredmények ellenére azonban a többi muszlim ellen vívott, igen nehéz terepen folyó ázsiai háborúk népszerűtlenek voltak a hadseregben, így 1520-ban az új uralkodó tanácsadói európai célpontot kerestek a hatalmas hadigépezetnek. Ilyen esetekben a választás rendre a leggyengébb szomszédra esett, s ez ekkor Magyarországra volt.

 

Forrás: http://toriblog.blog.hu

Fotó: online

 

 

Hírlevél

Kapcsolat

A Trivium Kiadó webáruházát, melyben számtalan izgalmas, érdekes, szórakoztató könyvre lelhet a Keleti irodalom remekein át az Üzleti könyvekig, az alábbi linken éri el:

http://triviumkiado.hu

Tudta azt, hogy közvetlenül a kiadótól való rendelés min. 20%-kal kezdvezőbb áron történik, mint a könyvesbolti teljes fogyasztói ár?

Amennyiben kérdése van, kérjük az alábbi űrlap kitöltésével keressen meg minket és kollégánk hamarosan választ küld Önnek!

Név * 
E-mail * 
Üzenet * 

Adja meg a képen látható biztonsági kódot: 

Facebook