1651. szeptember 2., az utolsó esti ima után - Beleolvasó a Köszem - a szultána 1. részébe

Ahogy Meleki kalfa odaért a válide lakosztályából a belső udvarra nyíló ajtóhoz, megállt, hogy kissé kifújja magát. Eddig sikerült észrevétlenül eljutnia, senki sem látta vagy hallotta meg. Csakhogy most egy még nagyobb veszély küszöbén állt. Roppant kellemetlen lenne, ha amikor kinyitja a súlyos, méretes ajtót, szemtől szembe összetalálkozna az egyik éberen őrködő hárem agával. Ha egy lány, aki a nagy válide szolgálatában áll, a késő esti ima után a palotában tekereg, és még az udvarra is kimegy, bármilyen hazugságot is talál ki indokként, nagy bajt idézhet a fejére.

Felsóhajtott. És mindez amiatt a szép fekete szemöldökű bosnyák Hüszejin miatt.
Ameddig nem az ő egységük adta a heti őrséget, a lányt majd elégette a szerelme utáni sóvárgás. Heteken át várakozott, és közben arról ábrándozott, hogy Hüszejin keze a teste legérzékenyebb részein vándorol. És most, hogy ők voltak őrségben, rohant Hüszejinhez, hogy enyhítse sóvárgását, és eloltsa szíve tüzét. Nem vesztegette az időt, hogy láthassa, a férfi is ugyanúgy ég a vágytól, akár a rőzse. Amikor a férfi nyelve, és lángoló ajka a lány nyakán barangolt, Meleki mindig könyörgött neki, hogy ne húzza az időt! 
-- Ragadj el, nem bírom tovább!
Már pusztán az felkorbácsolta a vágyait, ha ez a titkos, viharos szenvedély az eszébe jutott. Ezek után nincs visszaút Meleki, motyogta magának. A tűzzel játszol, és jaj lesz neked. Meg fogod magadat égetni.  Vagy a tűz emészt el, vagy Hüszejin karjában égsz el. Nyisd ki azt az átkozott ajtót, és mint a madár, repülj a szerelmed karjába!
Lenyomta a bronz fogantyút, és lassan benyomta a súlyos ajtót. A fejét előrenyújtva hallgatózott. Nincs itt senki, biztatta magát, gyerünk, mielőbb találd meg a Bosnyákot, és olts el szíved lángját, vagy itt végzed az ajtóban!
Vállával nekifeszült az ajtónak, és egy kicsit szélesebbre tárta. Kiszűrődött a benti üresség. Állt és várt. A lépcső végéig, amelyen a Simsirlik nevű palotaszárny kocsisai és lovászai közlekedtek, nem láthatják meg. A lépcső aljánál, jobbra és balra rengeteg folyosó és számtalan szoba sorakozott. A folyosók sötétek voltak, de Meleki már kívülről tudta az utat. Becsukott szemmel is képes volt haladni.
Megállt, hogy kifújja magát. Teste megfeszült, mint az íj. Az íj hirtelen kilőtt, és Meleki madárrá válva sebesen repült. Ahogy elérte a lépcső végénél lévő ajtót, megtorpant. Az ajtónak támaszkodva várt. 
Semmi sem történt. Sikerült, futott át az agyán. A testét elemésztette a vágy. Jövök már szőke Hüszejinem, jövök a vágytól égve!
Ahogy az első lépcsőfokra lépett, elnyelte a sötétség. Nem félt. A lépcsőfokokat számolta. Egy… kettő… három… tizenhét… tizennyolc. Állj! – parancsolta az agya. Elfogytak a lépcsők. – Menj be a jobbra lévő folyosóra! Rendben. Most pedig menj nyíl egyenesen! Negyvenkét lépés, számold!
Bár biztos volt benne, hogy már senki sem hallja, hangtalanul járt. Egy lépés… még egy lépés… Tizenegy… tizenkettő… tizenhárom… tizennégy… Már megtettem az út felét – futott át az agyán. A szíve ismét hevesen kezdett verni. Jól tudta azonban, hogy most nem a félelemtől kalapált a szíve. Felébredő vágyainak az agyában és a szívében keltette vihara volt ez. Érezte, hogy megkeményedik a mellbimbója. Majd megőrült, már a gondolatba is beleremegett, hogy szereleme mit tesz majd vele. 
Aztán hirtelen megállt.
Meghallott valamit. Minden sejtje riadót fújt. Valami motozás… Nem, egy hang…
Most elkaptak!
Egész testét kiverte a jéghideg veríték. Elállt a lélegzete. Valaki volt ott. A jobboldali harmadik szobából szűrődött ki a hang. Biztos volt benne, hogy valaki van odabent.
A megtett lépései számából tudta, hogy közel van a szobához. Egyetlen lépés elég lenne, hogy elérjen a jobboldali falhoz, onnan aztán jobban hallaná. És a szoba rácsos ablakán át talán azt is láthatná, hogy ki van bent.
– Hol vagy? – suttogta egy női hang. 
A válasz azonnal megérkezett.
– Itt, jobbra. 
Koppanás hangja hallatszott, mint amikor valami felborul.
– Az Isten verje meg! – morogta a férfi. Valószínűleg valami aprócska dolog esett le, mégis annyira megijesztette Melekit, mintha egy ágyú dördült volna el.
– Psszt!
Ismét a nő volt.
– Vigyázz!
Meleki azonnal felismerte a hangot. A kezét a szájára tapasztotta, hogy fel ne sikoltson. 
Istenem, segíts! 

Folytatjuk…